A jelenet a csendes munka tapintható érzésével bontakozik ki. A művész ecsetvonásai, vastagok és texturáltak, egy olyan tájat hoznak létre, amelyet egy élénk, szinte dühös piros ural; ez egy zsigeri háttér. A figurák, bizonyos naivitással ábrázolva, szétszórva helyezkednek el a vásznon, alakjukat leegyszerűsített formák és merész kontúrok határozzák meg. Balra egy hosszú fekete ruhát és fehér kapucnit viselő nő látható, amint egy kosarat tart, és a sztoikus tartása olyan, mintha a termést őrizné. A háttérben más nők koncentráltan görnyednek, alakjuk a földdel olvad össze. A színpaletta, amelyben a meleg vörösek és a földszínek dominálnak, finom kékekkel és zöldekkel van tarkítva, ami mélységet ad a jelenetnek, és a nap által sütött föld érzését idézi. A művész technikája, amelyet a szándékos részletesség hiánya és a merész színekre való összpontosítás jellemez, erős érzelmi hatást kelt, utalva a vidéki élet munkájára és nehézségeire, de egyben a földdel való mély kapcsolatra is.