A jelenet tapintható melegséggel bontakozik ki, azonnal a buja trópusi tájra vonzza a tekintetet. A kompozíciót a színek élénk spektruma uralja: a sárga, narancs és mélykék ragyogó lombkoronája a magas fák közt átszűrődő napfény érzetét idézi. A művész ecsetkezelése, bár látszólag egyszerű, olyan textúrát hoz létre, amely életet lehel minden elembe. Előtérben két alak látható: egy férfi, aki valami olyasmit cipel, ami igának tűnik, és egy nő, aki békésen ül, tartása a szemlélődésre hív.

Van benne egyfajta álomszerű minőség; az az érzés, hogy egy távoli, egzotikus birodalomba kerültünk. Gauguin jellegzetes színkezelése, a lapított perspektíva és a formák finom torzulásai a titokzatosság és az embertelenség érzéséhez járulnak hozzá. A színek gazdagok és élénkek, a vastag, texturált ecsetvonások pedig azonnali, tapintható minőséget kölcsönöznek a műnek. Az összhatás a csendes szépség, a letűnt korok hangulata, a megfoghatatlan vonzereje.