A jelenet a tengeri tevékenység kézzelfogható érzésével bontakozik ki; egy nyüzsgő rakpart, ködös légkörbe burkolózva, élettől pezseg. Egy kiemelkedő gőzhajó, füstölgő kéményével, uralja az előteret, míg hátrébb a vitorlások kísérteties formái alig kivehetők a ködből. A művész mesterien ragadja meg a fény és az árnyék játékát, lágy, szórt megvilágítást hozva létre, amely mélységet és titokzatosságot ad a kompozícióhoz.

A tompa színpaletta használata, melyet a szürkék, barnák és lágy kékek dominálnak, fokozza a légköri hatást. A tengerészek és a dokkmunkások alakjai, finom részletekkel ábrázolva, a méret és a narratíva érzetét adják. Szinte hallom a sirályok kiáltásait és a kötelek nyikorgását, a sós és a szénfüst illatát a levegőben. A festmény a történelem egy pillanatát idézi, egy pillanatképet egy olyan korszakból, amikor a gőz és a vitorla együtt élt, a tenger romantikájának és a kikötő iparának tanúbizonysága.