A festmény egy csendes, de dinamikus jelenetet áhít, amelyben a rusztikus házak—rétegezve és közeli—a tájhoz tartozó érzéssel integrálásra váltanak. Minden szerkezet, meleg narancssárga tetővel, az alkotó jellegzetes ecsetkezelése által élettel telibbnek tűnik; a merész ecsetvonások mozgást hoznak a jelenetbe. A falun áthaladó kanyargós út a görbületeiben egy narratívát ültet el, elvezetve a nézőket egy felfedezési utazásra egy háttérben, amelynek élénk kék égbolt mentén fehér felhők diszkrét színek formálnak. Élénk szellemmel és történetekkel telik, meghívva a képzeletünket a felfedezésre.

A színek vizsgálatakor Van Gogh egy energikus palettát alkalmaz, amely melegséget ad az egyébként tompa színeknek a tájon. A falevelek sárgája vibrál a föld árnyaival szemben az ösvények és épületek világosan, mélységet és textúrát adva a vászonnak. Ez a színek közötti interakció érzelmi reakciót vált ki—talán a nosztalgia érzését, vagy az egyszerűség iránti vágyat, miközben elképzeljük a csendben élő lakosok életét a vidéki lét képzőművészeti pillanatában. Van Gogh későbbi munkái gyakran jól megragadják ezt az esszenciát, bizonyítékául hűséges vonzalma iránt a természethez és az emberiség és természet közötti kapcsolatra.