Ebben a sötét tanulmányban egy gyengén megvilágított belső tér egy intim, de szomorú pillanatot ragad meg - egy család összegyűlik az asztal körül, és megoszt egy krumplis ételt, amely a szerény létezésüket tükrözi. Az árnyékok táncolnak a falakon, csak az a lágy, pislogó fény világítja meg őket, amely a fönti lámpából származik, ami majdnem éterien csillog az arcaikon. A figurák széles, kifejező ecsetvonásokkal ábrázoltak, nagyrészt sötét árnyalatokba burkolózva, ami a szegénység és a munkaérzését közvetíti. Úgy tűnik, mindenki érzelmileg távol van, de fizikálisan közel áll, kiemelve a vonásaikba vésett nehézségeket; szinte hallani lehet a tompított suttogásukat, miközben együtt navigálnak nehéz életükben.

Van Gogh egy földi palettát használ, amelyben a zöld és a barna árnyalatok uralkodnak, ezek a táplálékuk egyszerűségére és életük kemény valóságára utalnak. A színelmélet szomorú, de megalapozott atmoszférát kelt, amely lehetővé teszi a nézők számára, hogy érezzék a munkájuk súlyát, míg a drámai kontrasztok a figurák kifejezésére irányítják a figyelmet; minden arc az ellenállás és a küzdelem vászna. Ez a mű nem csupán a vidéki élet ábrázolása, hanem az emberi helyzet empatikus ábrázolása, amely összefoglalja Van Gogh vágyát, hogy kiemelje a mindennapi létezés csendes narratíváit. Ez egy megható emlékeztető, hogy a szépség gyakran a legegyszerűbb körülmények között születik, arra kényszerítve a gondolkodást az emberi tapasztalatok összekonvolásáról a nehéz idők során.