
Műértékelés
A festmény azonnal a napfényes breton tájba repít. Két nő, akiknek arcán a vidéki élet csendes méltósága tükröződik, a kép előterében állnak; úgy tűnik, beszélgetésbe merültek, alakjuk szilárd a mezők és a parasztházak hátterében. A művész technikája, stílusának jellegzetessége, ellapítja a perspektívát, álomszerű minőséget kölcsönözve a jelenetnek. A merész, természetellenes színek – a szoknyák élénk pirosai, a gazdag kékek, a mezők aranysárgái – erős érzelmi hatást keltenek. Mintha a művész arra invitálna minket, hogy lépjünk be a világukba, egy olyan világba, ahol a valóságot a művészi látásmód finoman átformálja. Az ecsetvonások szándékosak, a jelenet lényegét ragadják meg, nem pedig fotórealisztikus módon. Elképzelem a breton élet csendes zsongását, a szövet suhanását, a nők között megosztott történeteket.