Ebben a lenyűgöző jelenetben szinte érezheti a téli levegő hidegét, miközben Claude Monet elbűvölő kezével megörökíti a jeges tájat. A festmény egy megfagyott folyót ábrázol, amelynek felszíne lágy, halovány kék ég alatt csillog, amelyet könnyű felhők szúrnának át. Jégdarabok hevernek a vízen, némelyek fiatalosan lebegnek, míg mások instabilan ülnek a hideg környezet közepette. A fák, most már levél nélkül, a magasba nyújtóznak, sziluettjük az éterikus égbolton kiemelkedik.

A színek kölcsönhatása figyelemre méltó; a tompa paletta ellenére Monet sikeresen teremt melegséget a hideg közepette. Az üvegen visszatükröződő lágy arany árnyalatok úgy tűnik, hogy felmelegítik a jelenetet, meghívva a nézőt, hogy képzelje el a friss levegőt és a szél suttogását. A távoli struktúrák, részben a fák által rejtve, emberi jelenlétet sugallnak, mesélve az élet történetét a természet kemény szépsége közepette. A mű érzelmi minősége mély; a csendes önreflexióról és a tél ölelésében található nyugtató magányról beszél.