A jelenet drámai stílusban bontakozik ki; a természet puszta ereje teljes pompájában látható. Egy vízesés zuhan le egy sziklás szikláról, a vízeséseket egy múló fénysugár világítja meg, amely áthatol a komor, viharos égen. A művész mesterien ragadja meg a víz mozgását, egy habzó, örvénylő tömeget, amely zabolátlan energiával üvölt. A környező táj gondos részletességgel van megfestve; a durva, sötét sziklák keretezik a lezúduló vizet, a sűrű erdő pedig kitölti a hátteret, fái a fénnyel szemben rajzolódnak ki. A színpalettát a földes tónusok – a szürkék, barnák és zöldek – uralják, amelyeket a vízesések ragyogó fehérje hangsúlyoz. Ez éles kontrasztot hoz létre, amely felerősíti a jelenet drámaiságát. A csodálat és a félelem enyhe érzése kerít hatalmába. Ez a természet fenséges erejének bizonyítéka, a nyers, zabolátlan erők emléke, amelyek formálják a világunkat. Szinte hallom a mennydörgést, és érzem a vízesés permetét.