Egy derűs, ugyanakkor melankolikus jelenet bontakozik ki, ahol egy nagyméretű épület, feltehetően egy palota, heves havazás alatt áll; az építészet, noha impozáns, a pelyhek gyengéd érintésétől lágyul. A művész mesterien alkalmazza a fény és az árnyék játékát, a hóval borított talaj és a szerkezetek a távoli alakok és az égbolt tompa tónusainak vásznául szolgálnak. A kompozíció a tekintetet egy központi ösvényre vonzza, utalva a nyüzsgő életre, amely a csendes vihar közepette is folytatódik. Az ecsetvonások láthatók és texturáltak, a hideg, friss levegő érzetét keltik. Szinte érzem a szél csípését az arcomon, és a hó ropogását a lábam alatt.