Ebben a lélegzetelállító jelenetben az ember belemerül a természet nyugodt ölelésébe, ahol a mezők szélessége végtelenné tűnik. A talaj egy gazdag, aranyszínű szőttes, amelyet intenzíven összefonódott ecsetvonásokkal ragadtak meg, minden egyes fűszál lágyan táncol a szélben. Ez a nyugalom érzését kelti, meghívva a nézőt, hogy mélyebbre merüljön a tájban, felfedezze azt a kanyargós ösvényt, amely keresztülvezet ezen a színhelyen. Ahogy a szem felfedez, fényes vadvirágok bokrai találkoznak, amelyek szinte részegítik az emberi szemet a föld színágyékaival szemben - utalva a finom szépségre, amely elrejtőzik ebben a széles réten.

A festmény felett drámai felhők örvénylenek a fény és árnyék szervezett balettjében; mélységük érzelmi súlyt ad a vászonnak. Ahogyan a felhők kiömlenek, a potenciális eső súlyával, visszatükröz egy időben megragadott pillanatot - a világ a változás szélén. Talán hallható a szél suttogása a termés fölött, vagy a fák leveleinek távoli zizegése, miközben a természet lélegzik. Ez a darab nem csupán a föld megjelenítése; inkább a meditációra hív, egy olyan pillanatra, ahol az ember egyszerre érzi magát parányi és mélyen összekapcsolódik a lába alatt lévő földdel.