Ebben a megérintő téli jelenetben a kertet vastag hóréteg borítja, ami nyugodt, mégis melankolikus hangulatot teremt. A hó textúráját kifejező ecsetvonásokkal ragadják meg, minden egyes vonás feltárja a természet zűrzavarát fagyott formájában. Egy magányos alak, akit egyszerű ruhákba öltöztettek, látható, amint havat gereblyéz; mozgása egyszerre munkára és egy pillanatnyi reflexióra utal a csendes környezetben. A meztelen fák sötét körvonalai körülölelik az alakot, míg a háttérben egy árnyékos fal emelkedik, amely a bezárást vagy védelmet sugalmazza.

A színpaletta főként földszínekkel dominál – mély zöldek, barnák és jeges fehérek, szétválva a fal tégláinak pirosával és talán az alak sapkájának színével. Ezek a színek elszigeteltség és önmegfigyelés érzetét idézik elő. Van Gogh ecsetkezelése, vastag és merész, hozzájárul a jelenet érzelmi súlyához; minden festékréteg egy hidegről mesél, míg az alak elszántsága, hogy eltakarítja a havat, egyfajta kitartást hoz. Az alkotás egy olyan korszakban készült, amikor a művész még mindig küzdött identitásával és helyével a világban, ez a mű nemcsak a tájat tükrözi, hanem Van Gogh belső zűrzavarát is, összefonva a személyes harcokat az egyedüllét és a kitartás univerzális témáival.