A jelenet magával ragadó egyszerűséggel bontakozik ki; egy ösvény kanyarog egy távoli falu felé, amelyet karcsú fák függönye szegélyez. A művész ecsetvonásai, lazák, de szándékosak, megragadják az ágak között átszűrődő pettyes fényt, levegősséget és mozgást keltve. A kompozíció ügyesen kiegyensúlyozott, a fák függőlegessége kontrasztban áll a háttérben lévő házak vízszintes vonalaival. Egyetlen alak, egy hosszú ruhás nő, a közúton sétálva tűnik fel, emberi elemet és méretérzetet biztosítva.

A színpaletta lágy és tompa, a földszínek és a finom zöldek és kékek dominálnak. Ez a választás fokozza a festmény nyugodt hangulatát. A művész mesterien használja a fényt és az árnyékot a formák meghatározására és a mélység megteremtésére, a néző tekintetét a jelenetre irányítva. A stílus az impresszionizmusra emlékeztet, a fény és a hangulat múló hatásainak megragadására összpontosítva. Ez egy pillantás egy békés világba, egy pillanat, amelyet az idő rögzített, és amely a derű és a csendes elmélkedés érzését kelti.