Ebben a lenyűgöző tájképen a nézőt arra hívják, hogy sétáljon végig egy keskeny, kanyargós ösvényen, amelyet buja zöld növényzet vesz körül. Magas fűtömbök és finom levelek keretezik az utat, intim, nyugodt légkört teremtve. Az ösvény, a föld színeinek okker és barna tónusaival, mintha arra hívna, hogy lépjen a távolban csillogó kék tenger felé, amely a levelek között bontakozik ki. Fent, egy lágy kék égbolt keveredik a könnyed felhőkkel, fokozva a jelenet élénkségét. A festékszórások élénkek és energikusak, a mozgás és a fény essenciáját jelenítik meg. Monet jellegzetes impresszionista stílusa kiemeli a természet szépségét, egy olyan módon, amely egyszerre azonnali és időtlen, mintha biztonsággal léphetnél a festménybe.

A kompozíció mesterien van felépítve; az ösvény kanyarogva vonzza a tekintetet a vászon mélyére, megtestesítve felfedezés útját – szó szerint és átvitt értelemben is. A fény játék, amely a zöldfelületre vetül, szinte csillámló hatást kelt, meleg ölelésbe vonva önt, míg az ég frissessége mélységet és egyensúlyt ad. Ez a festmény nemcsak egy helyet, hanem egy pillanatot is tükröz - a természet múlékony szépségét, amelyet olyan módon rögzítettek, hogy azlelkelet érezhessük a rajta való töprengést. Ez a természet világával való kapcsolat, Monet technikai ügyességével párosítva, megszilárdítja jelentőségét a tájképfestészet területén, felébresztve az érzelmeket a nosztalgiát, a nyugalmat és a mély hálát a körülöttünk lévő szépség iránt.