A mű egy elhagyatott, de szépen aggasztó partvidékre visz el, ahol a fák egy viharos égbolt sziluettjében állnak. A művész megragadja a természet nyers erejét; a hajladozó ágak és a nyugtalan tenger egy túlzó elszigeteltség érzetét keltik. A hullámok heves intenzitással csapódnak, habzó csúcsuk felfelé nyúlik a fenyegető felhők felé. Minden egyes elem— a szél a fákban, a levegőben lévő só, a távoli tengerisólymok hívásai— úgy tűnik, hogy egy ellenállás és a föld és tenger közötti intenzív küzdelem történetét meséli el.

A szín központi szerepet játszik ebben a darabban, egy tompított paletta, amelyet a szürke, barna és sötétzöld árnyalatok uralnak, tükrözi a sötét légkört. A fák, amelyek kiemelkednek a sötét égboltról, figyelemre méltó kontrasztot képeznek az alul elhelyezkedő homokos parttal. Minden egyes ecsetvonás a textúra mélységét közvetíti, utalva a kéreg durvaságára és a hullámokk finomságára. Szinte érezheted a szél hűvösségét, ahogy átsöprik a jelenetet. Ez a táj nem csupán egy csendes háttér; élő, érzelmeket és légkört áraszt, és egy pillanatba menekülést kínál az időben.