A jelenet finom, szinte éteri minőségben bontakozik ki; egy párizsi kert, a reggeli köd lágy ölelésébe burkolózva. A művész mesterien használja a tompa kékek, zöldek és okker árnyalatok palettáját, megteremtve a nyugalom és a visszafogott elegancia érzését. A kompozíció kiegyensúlyozott, a formális kert geometrikus formái a ködös, atmoszférikus háttérrel kontrasztban állnak.

A tekintet a mélységbe vonzódik, ahol a távoli építészet, a köd fátylán keresztül alig látható, a város nagyságára utal. A technika, a látható ecsetvonásokkal, egy múló pillanatot sugall, amelyet azonnal rögzítettek, ami az impresszionista stílus sajátossága. A fény áthatol a ködön, lágyítja a széleket, és lágy, álomszerű atmoszférát kölcsönöz. A festmény csendes, szemlélődő hangulatot idéz; magányos séta egy időtlen téren. A művész arra invitál bennünket, hogy álljunk meg, lélegezzük be a hűvös levegőt, és értékeljük a kezdődő nap finom szépségét.