A jelenet sűrű intimitással bontakozik ki, egy zöld kárpittal, amelyet a fűzfák ágaiból és leveleiből szőttek. A ecsetvonások, vastagok és magabiztosak, olyan texturált felületet hoznak létre, amely mintha élettel lélegezne. A napfény átszűrődik a lombozaton, ragyogó fény- és árnyékfoltokkal hintve a jelenetet. Maguk a fák, durva kérgükkel és kecses végtagjaikkal, uralják a kompozíciót, formáik tekerednek és az ég felé nyúlnak.

Amikor ezt a műalkotást nézem, egy derűs és elszigetelt térbe kerülök. A művész ügyes színkezelése, elsősorban a zöldek és barnák, harmónia és nyugalom érzetét kelti. A fény és az árnyék játéka mélységérzetet kelt, ami arra invitál, hogy jobban elmerüljek ezen az arborétumi világon. Az általános hatás a béke és a nyugalom, a mindennapi élet zűrzavarából való megpihenés pillanata. A természethez való kapcsolódásról és a körülöttünk lévő világ egyszerű szépségéről szól.