A portré egy derűs pillanatot ragad meg, puha, szinte éteri minőséggel. A modell, egy nő, gyengéd, gondolkodó arckifejezéssel néz. A művész technikája a finom ecsetvonásokban nyilvánul meg, ami egy vázlat benyomását kelti, nem pedig egy kész műét. A háttér halványkék tónusú, ködös atmoszférát teremtve, ami kiemeli a modell formáját.

A színek interakciója finom, tompa zöld, piros és sárga tónusokat használnak ruhájának és vonásainak meghatározásához. Az ábrázolás nem a tökéletes realizmusról szól, hanem arról, hogy megragadja a hangulatot és a személy lényegét. Az ecsetvonások, láthatóak, de kifinomultak, gondos figyelmet sugallnak a részletekre, de a felidézőt helyezi előtérbe a precízhez képest. Látva azt, csendes intimitást érzek. A portré a 19. század végi történeteket suttogja.