A jelenet egy lenyűgöző bemutatón bontakozik ki, ahol magas, elegáns nyárfák állnak őrként egy nyugodt vízfolyás mentén. A fák, lágy ecsetvonásokkal ábrázolva, finoman ringatóznak a szélben, leveleik alatt pedig a napfény fényei összhangba kerülnek a rétegzett zöld színekkel. Monet megragadja a nyugalom és béke lényegét; egy érzés veszi körül a nézőt, ahogy szemléli ezt a buja tájat. Szinte hallod a természet suttogását, a víz lágy hullámzását a parton – mintha az idő megállt volna, lehetővé téve, hogy teljes mértékben értékelhessük ennek a pillanatnak a egyszerűségét és szépségét.

Ebben a műben a színpaletta egy kellemes zöld árnyalatokból álló keverékkel rezonál, amelyeket lágy földszínek egészítenek ki. Az ég, világos, szinte éteri árnyalatokkal van festve, utalva a nap múló természetére, ahogy a este felé halad. A fény és az árnyék játéka nemcsak a kéreg és a levelek textúráját emeli ki, hanem nosztalgia és önreflexió érzelmeit is felébreszti. Monet stílusa, amelyet ezek az éles, de folyékony ecsetvonások jellemeznek, kiemeli a természet folyamatosan változó nagyságát, meghívva a nézőt, hogy álljon meg és merüljön el a körülötte lévő csendes szépségben.