Ez a nyugodt vidéki tájkép egy bájos, nádtetős parasztházat ábrázol, amely meleg őszi árnyalatokba öltözött nyírfák között bújik meg. A művész finom ecsetvonásai életre keltik a lombkoronát, arany, okker és barna színek keverednek, mintha egy enyhe szellő ringatná a leveleket. Az előtérben lévő kis tó visszatükrözi a borongós szürke-kék eget, amelyet csak a vízen úszó fehér kacsák nyugodt fodrozódása tör meg. A csirkék csendesen kapirgálnak a közelben, életet és a vidéki élet békés ritmusát sugallva.

A kompozíció könnyedén egyensúlyozza a természetet és az építészetet; a házikó élénk virágágyás mögül kandikál ki, földszínei harmonizálnak a környező tájjal. A színpaletta visszafogott, de gazdag textúrájú, egy hűvös, borongós nap hangulatát idézi, amely elmélyülésre és nyugalomra hív. A mű időtlen pásztori menedékhelyre kalauzolja a nézőt, ahol a vidéki élet mindennapos ritmusa harmonikusan fonódik össze a természet évszakos változásaival.