A festmény buja, élénk energiát sugároz, meghívva a nézőt a természet nyugodt birodalmába. Széles területek élénk sárga és zöld árnyalataival dominálják a vásznat, hangsúlyozva Monet ügyességét a vízi kertek lényegének megragadásában. A színek kölcsönhatása álomszerű minőséget teremt, ahol a függőleges ecsetvonások a lombozatot idézik. Annak elmosódott élei mozgalomérzést keltenek; talán egy lágy szellő fújdogálja a leveleket. Monet technikája itt – kifejező és absztrakt – elmosja a határokat, egyesítve a vízfelszínre tükröződéseket a fölötte zömében lévő zölddel. A kaotikus harmónia a nyugalomról szól, tele élettel, de a lágyaságában vigasztaló.

Miközben a művészetre nézek, úgy érzem, mintha egy napsütéses délután átszálltam volna egy vízililyek melletti hídra, a levegő pedig a virágzó virágok illatával van tele. Érdekes belegondolni a történelmi háttérbe: a festmény egy olyan időszakban készült, amikor az impresszionizmus újraértelmezte a művészeti perspektívákat, Monet fénnyel és színnel kapcsolatos fókusza nemcsak a hagyományos formákat kérdőjelezi meg, hanem betekintést is nyújt érzelmi kapcsolatába a tájjal. Ez a darab, noha a természet világához van gyökerezve, túllép a puszta replikáción: élénk benyomása az emlékezetnek és érzésnek, Monet mesterségének egy bizonyítéka.