E tájképen egy nyugodt szépség körülvesz minket, ahol a lágy dombok az horizont felé ívelnek, simogató ködben; a földszínek és szürkék tompa palettája nyugodt légkört teremt, meghívva arra, hogy sétáljunk puha kontúrja mentén. Egy pitoreszk falu, amely a mezők között fekszik, rusztikus kunyhókkal büszkélkedik, whose nádborítású tetőik harmonikusan olvadnak a tájba—tanúja az emberi mesterségnek a természet közegében. Szinte hallani lehet a szél suttogását a fűben, amely távolról érkező természetes hangokkal keveredik, mintha a jelenet levegővételét visszatartaná, a térben függve.

A kompozíció ügyesen vezeti a tekintetet a kanyargós ösvényeken, egyre mélyebben vonzva a nézőt a jelenetbe. A kunyhók és környezetük elrendezése bájos mélységet teremt, a előtér és háttér közötti finom játék, amely felfedezésre invitál. A művész ecsetvonása megörökíti a felületét átjáró fény finom esszenciáját, amely a mezőkön táncol, nosztalgia és nyugalom érzelmeit ébresztve. Ezen művészeti alkotáson való bámészkodásra felhívott régi időre hívja fel a figyelmet—amely nemcsak egy helyet testesít meg, hanem az idő múló pillanatát is.