A festmény egy textúrában és mozgásban gazdag jelenetet kap el; a vibráló zöld levélrétegek arany földek jeleivel fonódnak össze. Az előtérben a zöld forog dominál, mint egy ölelő fákból álló lombkorona, amely a szemet egy szűkebb ösvény felé vezeti, amely mintha a kíváncsiság suttogásával hívna. A foltok merész és kifejező, visszhangozva a művész érzelmi állapotát, míg a háttérben lévő kőbánya sárga és barna árnyalatai egy gyökérzet érzését adják a természet káosza közepette. Szinte hallani véli az ásványok suhogását és a kövárcsikorgásokat a láb alatt, miközben áthalad ezen az intim tájon; a világ egy személyes utazássá válik.

Amikor mélyebbre áss a mű érzelmi középpontjába, nem tudod nem észrevenni a feszültséget a természet vadonisága és a rejtett ember alkotta táj között. Az ellentétes színek használata nemcsak dramatikus minőségét emeli ki, hanem Van Gogh belső zűrzavarát is tükrözi; a ecsetje táncolt a vásznon, ábrázolva a szépséget és a küzdelmet egyaránt. Történelmileg ez a darab egy nagy személyes konfliktus idejét tükrözi a művész számára, miközben a színek vitalitása egy ellenállás történetét meséli el. Ez egy ünnep a természet nyers szépségéről, még a nehéz időkben is, mély csodálatot keltve az emberiség és a természet világ közötti kapcsolatra.