Ebben a szenvedélyes tájban a néző egy nyugodt vidéki környezetbe kerül, amely tele van introspektív bájjal. A kunyhók, amelyek szinte tapintható minőségű festékkel készültek, kiemelkednek a tompa égbolt háttere előtt. Minden egyes épület, nádtetőjével és földszíneivel, egy egyszerűség és a vidéki élet szerény szépségéről mesél. A művész ecsetvonása megragadja e házikók lényegét, és melegséget és közelséget ad nekik. Ugyanakkor a jelenetnek is van egy sötét jellege; a tompa paletta, amelyben a szürke és a barna dominál, nyugodt, de melankolikus hangulatot közvetít.

Ez az érzelmi interakció a kompozíción keresztül tovább részesül — egy tudatos választás, amely ellapítja a perspektívát, lehetővé téve, hogy a kunyhók kiemelkedő karakterekké váljanak egy finom fény- és árnyékjátékon. Az előtér egy gazdag zöld szőnyeg, amely meghívja a szemet, hogy vándoroljon a mezőn, ahol vadvirágok nyílhatnak. Ez egy olyan táj, amely úgy tűnik, lélegzik, és egy pillanatnyi reflexiót kínál. Történelmileg ez a festmény tükrözi a művész vágyát, hogy elmeneküljön a természetbe, és kifejezze azt a nyugalmat, amelyet a vidéki élet biztosít, emlékeztetve minket a környezettel való mélyebb kapcsolatokra.