A festmény a nyugalmat ragadja meg; egy fűvel benőtt partok között kanyargó út a távoli mező felé vezeti a tekintetet, amelyet szénaboglyák tarkítanak. Magas, karcsú fák keretezik a jelenetet, magasságuk kiemeli az égbolt nyitottságát. A művész töredezett ecsetvonásai a mozgás érzetét keltik, mintha a szél susogna a levelek között, és a napfény foltosan borítaná a földet. Csendes magányt érzek, miközben nézem, azt a benyomást, hogy teljesen elmerülök a természetben, távol a világ zajától.