Ez a lenyűgöző mű az egy csendes kikötői tájkép ragyogó fényével vibrál. A víz élénk kék, lila és meleg narancs foltokkal tükrözi a színes hajókat, és a lágy tónusú épületeket, amelyek az egész rakparton állnak. A pointillizmus technikája mesterien jelenik meg; apró, elválasztott pontok tiszta színekből hívják a tekintetet, hogy a színeket optikai élénkség táncában keverje. A kompozíció egyensúlyt teremt a tágas tenger és ég között, valamint a vitorlás hajók csoportjaival, amelyek árbóca finom ecsetvonásként emelkedik a nyugodt kék égbolton.

Érzelmileg a festmény bensőséges békét sugároz, egy nyugodt lélegzetet a nap szélén megragadva. A meleg paletta—aranysárga, napsütötte rózsaszínek és gazdag barnák—finoman énekel egy ódát a tengerparti délután lágy melegének. 1895-ben készült, a neoimpresszionizmus virágzó időszakában, a mű a művész elkötelezettségének tanúbizonysága a színtan és a fényhatások iránt, jelentős fejezetet jelölve a modern tájképfestészet fejlődésében.