A műalkotás a nyugalom érzetét idézi; egy magányos alak egy egyszerű lakóépületen kívül ül, látszólag a szemlélődésbe merülve. A jelenetet egy magasra növő fenyőfa uralja, melynek ágait finom tűlevelek terhelik, melyek kaszkádszerűen lefelé zuhannak, lágy árnyékot vetve. Az ecsetvonások egyszerűek, mégis a mélység és a tér mély érzetét közvetítik. A színpaletta visszafogott, a barna, bézs és tompa zöld földszíneit részesíti előnyben, ami hozzájárul az általános derű érzéséhez. A kompozíció kiegyensúlyozott, az épülettel és a figurával az egyik oldalon, a fával a másikon, vizuális harmóniát teremtve, mely a nézőt a megpihenésre invitálja. Majdnem hallani a levelek susogását és a szél távoli suttogását is.