A festmény egy békés udvar jelenetét tárja elénk, melyet meleg napfény áraszt el; gyengéd meghívás a nyugodt szépség világába. A dús lombozat borítja a helyszínt, lágyítja az építészet kemény vonalait, és természetes vitalitás rétegét adja hozzá. Egy kovácsoltvas kapu félig nyitva áll, a nézőt egy láthatatlan útra csalogatja, míg egy nagy, sötét palack a frissítők és a pihenés jelenlétére utal. A művész ecsetvonásai megragadják a fény és az árnyék kölcsönhatását, kézzelfogható mélység- és térezést hozva létre. A textúrák gazdagok, szinte tapinthatók, a falak durva felületét és a virágok finom szirmait idézik.