Ez a lenyűgöző táj egy harmonikus kapcsolatot tárt fel az ember és a természet között, élettel telítve egy nyugodt, mégis vibráló környezetet. A főszerepben egy figura áll, hagyományos öltözetben, ültetve egy dombtetőn—the gondolatmenete mély kapcsolatot sugall a környezettel. A meleg sárga és gazdag földszínek palettáját ragyogó atmoszférát hoz létre, emlékeztetve egy naplementére, amely utolsó sugarait a hullámzó dombokra vetíti. Az árnyékok lágyan rajzolnak ki medvék körvonalait a közelben, megtestesítve a vadon szellemét, ami körülveszi ezt a nyugodt megfigyelőt.

A távolban, a buja dombok simán terülnek el egy lágyan kék ege felett, távoli ködökkel. A művész széles, kifejező ecsetvonásokat használ, álomszerű minőséget adva. Ezek a vonások nem csak a táj definícióját adják, hanem nosztalgiát ébresztenek egy egyszerűbb létezés iránt, amely szorosan összefonódik a természettel. Szinte hallani lehet a szél suttogását, ahogy a levelek zörejével keveredik, meghívva a nézőket ebbe a csendes birodalomba; úgy tűnik, az idő megáll, lehetőséget adva a mély kapcsolat átgondolására az emberiség és a természet világ között, mely megjelenik Nikolaj Roerich munkáiban.