A látkép a magasba törő hegyek lélegzetelállító kiterjedésével tárul elénk, melyek csúcsait a köd finom fátyla öleli át; a művész mesterien ragadja meg a hatalmasság érzését a színek finom átmeneteivel, a távoli hegyláncok halványkékjeitől és liláitól az előtér melegebb, földhözragadtabb árnyalatáig. Egy folyó, egy ezüst szalag kígyózik a zöldellő völgyön keresztül, vize a felhőket tükrözi. Egy bájos kis ház a dombok lábánál, a nyugalom és a béke helyét sugallva.

A kompozíció szakszerűen kiegyensúlyozott, a tekintetet a fenséges csúcsokról a buja völgybe és a folyó vízre vonzza. A művész akvarell használata világító hatást kelt, a fény átszűrődik a leveleken, lágy árnyékot vetve. Nyugalmat és ámulatot idéz; a természet nyugalmába való teljes belemerülés érzését, a néző a tiszta, érintetlen szépség helyére kerül. A műalkotás egy érintetlen világról suttog, ahol a lélek megnyugvást, a szem pedig végtelen örömet találhat.