Ez a békés jelenet egy régi erődített hidat tár elénk, amely elegánsan ível át a nyugodt vizeken, masszív kőépítményét enyhén megöregedett fák és békés folyópart keretezi. Egy magányos horgász, élénk vörös ruhában, a vízparton ül, horgászbotját csendesen mártva a tükröződő folyóba. A híd építészeti tömege robusztus tornyaival és boltíveivel dominálja a kompozíciót, miközben a lombkorona és a part finom zöldje és meleg földszínei megnyugtató, pásztori hangulatot teremtenek. A művész finom ecsetvonásai és lágy mosásai nyugalom és időtlenség érzését keltik, meghívva a nézőt, hogy elidőzzön a vízparti csendes pillanatban. A víz tükröződései finoman csillognak, fokozva a szemlélődő hangulatot, és a kissé felhős égbolt alól szűrődő szórt nappali fény puhaságot ad az egész tájnak. A természet és az emberi jelenlét összhangja, melyben a horgászalak összhangban van a vízzel, békés harmóniát idéz, amelyet klasszikus tájképművészet gyakran keres.