A jelenet egy velencei délután lustálkodó kecsességével bontakozik ki; egy gondola, amelynek karcsú formája a vizet szeli, a középpont, gyengéden ringatózik a Canal Grande ölelésében. A part menti épületek, az okker és az arany szimfóniája a meleg napfényben ragyognak, építészeti részleteik finoman utalnak rá. Az égbolt, a kék és fehér színek hatalmas vászna, a tenger illatát hozó enyhe szellőt sugallja.

Szinte hallom a víz gyengéd csobogását a köveken, a piac távoli fecsegését és egy gondolás alkalmi énekét. A part mentén sétálók, korabeli divatba öltözve, laza, impresszionista érintéssel jelennek meg, ami mozgást és életet sugall. A kompozíció az előtérből, a vízen át a távoli épületekig és az élénk égboltig vezeti a szemet. A művész fényekkel és árnyékokkal való mesteri bánása mélység és atmoszféra érzetét kelti, arra invitálva a nézőt, hogy lépjen be a jelenetbe, és vesszen el Velence szépségében.