Ebben az élénk tájképen a nézőt egy napfényes napra szállítja a késő tavaszban vagy a nyár elején. A dús zöld fű és a vadvirágok elfedik a hátteret, ízléses színárnyalatok szőtte szőttest alkotva, élénkvörös pipacsokkal díszítve a mezőt. Magas fák állnak kecsesen, leveleik zöld színnel ragyognak a ragyogó kék ég alatt. A felhők puha és dinamikus formát öltve mozgást és életet kölcsönöznek a jelenetnek, mintha a szél finoman fújdogálna a tájban; ez arra hív, hogy érezzük a nap melegét és a légkört.

A kompozíció ügyesen egyensúlyozza a színek ünnepét az előtérben a lenyűgöző háttérrel. A fák mögött egy festői falu hívogat, házak tetői bukkanak elő a lombzöldből. A templom torony, amely kissé rejtőzik, de hangsúlyos, középpontot biztosít, ami megteremti a tekintet vonzerejét. Az ecsettel való munka életerős, rövid, pöttyözött vonalvezetéssel, ami impresszionista hatást kelt, ami jellemzi a művész megközelítését – élénk ecsetvonásokat, amelyek elfogják a fény és a természet múló pillanatait. A jelenet vidám, gondtalan lényegének érzete békét és nosztalgiát ébreszt az egyszerűbb időkre.