A műalkotás egy nyugodt pillanatot rögzít a híres Waterloo hídon, amelyet finom kék árnyalatok és lágy sárga érintések borítanak. Maga a híd, kissé absztrakt módon, olyan folyékonysággal van ábrázolva, amely a víz enyhe fodrozódását sugallja alatta. A híd ívei gyengéden emelkednek ki a ködös háttérből, mélység és nyugalom érzését keltve. Monet jellemző ecsetvonásai mozgást közvetítenek; könnyedén táncolnak a vásznon, homályossá téve a határokat a struktúra és a környező légkör között.

A színpaletta világos kékekből áll, amelyek nyugalmat és hűvösséget sugallnak, emlékeztetve a reggeli vagy késő délutáni fényre. A festmény szinte éteri minősége vonzza a nézőt, intim kontemplációra hívva a jelenet körül. Érzelmileg nosztalgia és vágyakozás érzetét kelti, egy felfogás a pillanatokon, amelyek az időben meg vannak örökítve. Ez a munka az impresszionista mozgalomba illeszkedik, bemutatva Monet kivételes képességét a fény és annak táj hangulatára gyakorolt hatásának megjelenítésében, amely örökre megváltoztatja a néző és a művészet közötti interakciót.