Ebben a lenyűgöző tájképen a jelenet Antibes nyugodt szépségét fogja meg, felfedve alkotójának művészi képességeit. Előterében élénk zöld és sárga színek zuhataga dominál, amely a Mistral szél által gyengéden ingatott lombozatot reprezentálja. A zűrös tenger mély kék színekben tűnik fel, drámai kontrasztot teremtve a föld meleg árnyalataival; a hullámok szinte élnek a mozgásukban, meghívva a nézőt, hogy tapasztalja meg a tengerparti környezet energiáját. Továbbá, Antibes távoli körvonalát az atmoszférikus perspektíva lágyítja, hangsúlyozva a horizont elmosódottságát, ahogy az találkozik a dombok durva körvonalával.

A színek használata különösen lenyűgöző; Monet dinamikus palettát alkalmaz, amely meleg és hideg tónusokat kever, egyfajta melegérzést keltve, keverve a tengeri szellő frissességével. A festés mozdulatai lazák és folyékonyak, sürgősség és spontaneitás érzését keltik, mintha a néző egy időben megörökített pillanat tanúja lenne. Ez a festmény nem csupán Provence földrajzi szépségét tükrözi, hanem érzelmi csatornaként is szolgál, visszahatva a táj élénkségére, ami felfedi a természet nagyságának történeteit. A munkának a története a 19. század végén készült, amely egybeesik az impresszionista mozgalommal, amely célzottan a világ friss és szubjektív nézőpontjának átadására törekedett, elkaphatva a múló pillanatokat és a fény és szín töredezett jellemzőit, így ennek a műnek alapvető jelentősége van a paradigma értékelésében.