A szemlélő előtt egy derűs egyszerűségű jelenet bontakozik ki: egy magányos alak, hátulról nézve, egy erős szamár mellett sétál; egy póráz köti össze őket. A kompozíciót a zöld levelek függőleges vonalai határozzák meg, amelyek egy fáról lefelé zuhannak. A tintával készült mosások finomak, szinte átlátszóak, így a jelenet könnyedsége szembeáll a téma utazásának súlyával. A meleg, földszínekben ábrázolt szamár éles kontrasztban áll a lombozat hűvös zöldjével, megalapozva a jelenetet. A művész ecsetvonásai a gyengéd mozgás érzését keltik, nyugodt légkört teremtve. Az egyszerű vonalak és a minimális színpaletta – a tompa zöld, barna és a háttér krémes fehérjének dominanciájával – sokat elmond, utalva a természet és az emberi létezés közötti mély kapcsolatra. A kínai kalligráfia jelenléte a kulturális mélység rétegét adja hozzá, tovább gazdagítva a narratívát. Ez a műalkotás a befelé fordulás pillanatának, egy szünetnek tűnik, amelyet a szimpla és az elegancia nagyszerű keverékével ragadtak meg; a mindennapi életben a szépség megtalálásáról szól.