A jelenet lélegzetelállító kilátással bontakozik ki: egy fenséges erőd a zöldellő domb tetején, amelyet a hátteret keretező, magasodó csúcsok őriznek. A művész monokróm mosásainak mesteri használata azonnal magával ragad, az időtlenség és a nyugalom érzését idézve. A kompozíció vezeti a szemet, a kép előteréből (ahol alakok kanyargós ösvényen haladnak át) a vár felé, amely az örök erő szimbólumaként emelkedik.

A technika, amely a klasszikus akvarellre emlékeztet, finom tónusgradációkat tesz lehetővé, lágy, szinte éteri minőséget kölcsönözve a tájnak. A fény és az árnyék játéka mélységet ad, utalva a gyenge köd jelenlétére. Az érzelmi hatás a csodálat és a nyugalom. A történelmi kontextus valószínűleg egy európai tájkép romantikus ábrázolására utal, megörökítve a természet és az emberi teljesítmény nagyszerűségét. Ez a műalkotás, művészi jelentőségével, bizonyítja a művész azon képességét, hogy megragadja egy hely és egy idő lényegét.