Az árnyékos tornácból napfényben fürdő kővilág bontakozik ki; az Edfu-i templom, egy akvarellfestő pontosságával megfestve. A művész mesterien ragadja meg az ókori építészet kolosszális méretét, a hatalmas oszlopok, melyek megkövesedett fákként emelkednek ki, oszlopfőik stilizált virágmotívumokkal virágoznak. A fény a felületeken játszik, kiemelve a faragásokat, melyek elfeledett történeteket mesélnek. A kis alakok, melyeket a nagyszerűség eltörpít, a lépték és az emberi jelenlét érzetét keltik, utalva azokra az életekre, melyek valaha életre keltették ezt a szent teret. Szinte hallom a múlt visszhangjait, a rituálék suttogását és a homokszandálok suhogását a napon sült földön. A perspektíva a jelenetbe vonz, mintha ott állnál, és a múlt leleményességét csodálnád.