Ez a festmény egy békés tavaszi jelenetbe vezet be, ahol egy hatalmas diófa uralja a kompozíciót terjedelmes, texturált ágaival és friss, lágy zöld lombjával. A művész jellegzetes impresszionista ecsetvonásai élénk szövetet alkotnak színekből és fényből, megragadva a természet lényegét, amely a téli pihenő után ébred. A fa alatt két alak — valószínűleg nők — nyugodt tevékenységben vesz részt, jelenlétük emberi melegséget kölcsönöz a természetes környezetnek, összekapcsolva azt a mindennapi élettel. Az égbolt lágy, halványkék és krémfehér árnyalatok keveréke, nyugodt, kissé borús napot sejtetve.

A kompozíció a nagy diófát középen helyezi el, kisebb fák és buja zöld növényzet öleli körül, amelyek finoman elhalványulnak a távoli tájban. A paletta friss zöldekből, tompa sárgákból és földes barna színekből áll, finom kék és rózsaszín árnyalatokkal, amelyek meleget és életet adnak a jelenetnek. A mű intim pillanatot ábrázol a francia vidéken, tükrözve a művész mély kapcsolatát környezetével és az impresszionista technikák mesteri használatát — ecsetvonások, melyek az imbolygó fényt és a levelek lágy mozgását idézik a szellőben. Az érzelmi hatás nyugalomban rejlik; meghívja a nézőt, hogy megálljon, lélegezzen mélyeket, és érezze a tavasz csendes örömét, mely tele van élettel és ígéretekkel.