Egy hátborzongató, lángoló fényben úszó éjszakai jelenet ez, amely egy távoli színház drámai tűzvészét ragadja meg. Az épületek és fák sötét sziluettjei keretezik a kompozíciót, a tekintetet az ég felé törő magas lángokra és a sűrű füstfelhőkre irányítva. Az előtérben lévő nyugodt folyó visszatükrözi a baljós fényt, csillogó kontrasztot teremtve a többi részében árnyékos, komor tájjal. A csendes víz és az erőszakos tűz közti egyensúly nyugtalanító feszültséget szül, mintha az idő maga is megállna, hogy tanúja legyen a pusztulásnak.

A művész mesterien alkalmazza a chiaroscuro technikát, ötvözve az árnyékot és a tűz fényét, hogy érzelmileg intenzív légkört teremtsen. A meleg, mély narancssárga és vörös árnyalatok uralják az eget, míg a föld és a víz hideg, sötét tónusai a komor valóságot erősítik. A festmény nem csupán egy történelmi eseményt – a Drury Lane Színház 1809-es tűzvészét – dokumentálja, hanem az emberi alkotás és a természet erőinek törékeny kapcsolatát is vizsgálja, élénk veszteség- és áhítatérzetet hagyva a nézőben.