A festmény magával ragad a hangulatával; a telihold ezüstös ragyogást vet a velencei csatornára, megvilágítva a jelenetet a nyugalom tapintható érzésével. A művész mesterien használja a fény és árnyék játékát; a meleg, földszínekben megjelenített épületek éles kontrasztot alkotnak a hűvös, éteri égbolttal. A víz tükrözi a holdfényt és a szerkezeteket, egy szimfóniát hozva létre a vásznon táncoló csillogó tükröződésekből.

Érzem, ahogy a művész ecsetvonásai a mozgás és az élet érzését közvetítik. A gondolák csendesen siklanak a vízen, sziluettjük egy csipetnyi rejtélyt ad a már önmagában is varázslatos jelenethez. A kompozíció vezeti a szemet; az előtérből a tekintet a középtér felé irányul, ahol a híd kecsesen ível, meghívva a nézőket a távoli város felfedezésére. Az érzelmi hatás mély; a romantika, a nosztalgia érzése, és a velencei éjszaka szépségének mély megbecsülése.