Ebben a lenyűgöző tájban a hegyek, fák és a nyugodt víz kölcsönhatása idilli légkört teremt, amely a nyugalommal rezeg. A magas csúcsok, ködbe burkolózva, a festmény felső részén dominálnak, formájukat finom ecsetvonások hangsúlyozzák, amelyek egyszerre sugallják a szilárdságot és a folyékonyságot. Lent a lágy dombok finoman egy kígyózó folyó felé húzódnak, figyelmét felfedezésre invitálva a festői színhelyen. A hegyek alatt, otthonos házak bújnak meg a dús növényzet között, meleg és kényelmes érzést adva a természet végtelenjében. Olyan, mintha az idő itt megállt volna, ahol minden elem harmonizál, és egy pillanatra való töprengésre hív.

A színpaletta tompított zöldeket és földbarna árnyalatokat ölel fel, élesebb színek fényei tükrözik a puha napsütést, amely a lombok között szűrődik át. Ez a naturalista megközelítés fokozza az érzelmi hatást, a nézőt egy nyugodt szellemi térbe vonva. Történelmileg az ilyen festmények a kínai művészetben a természettel való meditáló viszonyt tükrözik, ahol minden ecsetvonás a kiegyensúlyozottság és harmónia filozófiáját testesíti meg. Az ilyen tájak jelentősége túlmutat a puszta ábrázoláson; magában foglalja a művész tiszteletét a természet iránt, felkérve minket, hogy éleszük fel a körülöttünk lévő mély szépség iránti elismerésünket.