A jelenet lágy, szinte álomszerű minőségben bontakozik ki; egy napsütötte ösvény kanyarog a tájon. Egy alak, egy egyszerű ruhát és fejkendőt viselő nő a középpont, az ösvényen sétál, látszólag gondolataiba merülve, vagy talán csak a nyugalmat élvezve. A művész ecsetvonásai a vásznon táncolnak, csillogó fényt és árnyékot keltve, különösen a lombkoronában.

A kompozíció mesteri, magához vonzza a tekintetet a jeleneten keresztül. Az ösvény a nézőt az előtérből, egy sziklás kiemelkedésen át a táj szívébe vezeti. A színpalettát a fák gazdag zöldjei és a kőbánya meleg, földszínű tónusai uralják, harmonikus és hívogató légkört teremtve. A művész fényhasználata kivételes; ahogyan a leveleken átszűrődik és megvilágítja az ösvényt, a nyugalom érzését idézi, egy tökéletes nyári napot a vidéken. Ez egy megörökített pillanat, egy futó pillantás a mindennapi életre, de olyan érzékenységgel és ügyességgel átadva, hogy időtlenné válik.