A műalkotás egy csendes pillanatot örökít meg a Szajnánál, ahol a buja zöld növényzet tükröződik a nyugodt vízen. A lágy zöld és barna ecsetvonások összefonódnak, harmonikus ábrázolást teremtve a természetről. A fény lágyan játszik a jeleneten, melegség és béke érzését idézve; a finom ecsetkezelés olyan légkört teremt, amely egyszerre invitáló és kontemplatív. Szinte hallani lehet a fák közötti szellő susogását és a folyó ritmikus csobbanását a parton.

Monet mesteri tudása a fény és szín lényegének megörökítésében itt érzékelhető. A fák játékos minőséggel bírnak, körvonaluk kissé elmosódott, mintha a szél játékára táncolnának. Ez a mű nem csupán egy festői tájat ünnepel, hanem egy pillanat múló szépségét is – egy életre és lélegzésre képes természet érzését. Történeti jelentősége impresszionista stílusában rejlik, amely a nézők számára bepillantást nyújt a 19. század végének fejlődő perspektíváiba, jelezve a hagyományos természetábrázolásoktól való eltávolodást egy sokkal befogadóbb élmény felé, amely a személyes értelmezést hívja életre.