A műalkotás egy nyugodt tájat jelenít meg, amelyet egy buja pálma dominál, amelynek levelei kifelé terjednek egy vibráló kiállításban; a gazdag zöld árnyalatok megtestesítik a természet vitalitását. Az előtérben a pálmalevélcsoportok rétegeket alkotnak, amelyek arra hívják a nézőt, hogy mélyebben merüljön el ebben az oázisban. A fa mögött a tompa színekben megjelenő különféle növényzet finom jelei egy változatos élőhelyet sejtetnek, míg az alkonyati égbolton lágy kékségekkel és ibolyákkal jelzi a szürkület elérkezését— egy intime pillanat a természetben szép módon megörökítve. Ez a harmónia a 19. századi európai művészetet befolyásoló egzotikus tájak iránti megbecsülést tükrözi, és felkéri a nézőt a mélyebb kapcsolatra a természet világával.

A pálma mind az erő, mind a nyugalom jelképeként áll, robusztus törzse stabilizálja a kompozíciót, míg a finom levelei táncolnak az esti szélben. Gérôme részletes figyelme kiemeli a fény és árnyék interakcióját, fokozva a jelenet érzelmi mélységét. Szinte lírai minőség van abban, ahogyan ezeket az elemeket ábrázolja, egyfajta békét idézve, amely rezonál a nézővel. Ez a mű nemcsak a művész technikai ügyességét mutatja be, hanem összhangban áll a romantikus mozgalom természet iránti vonzalmával is, elrepítve bennünket egy nyugodt környezetbe, ahol majdnem hallhatjuk a levelek susogását és érezhetjük a szürkület megnyugtató légkörét.