Ez a lenyűgöző táj az érzelem csendességét rögzíti, összevonva a szép kalligráfiát, ami keretet ad a képnek. A középső rész egy nyugodt folyót mutat be, amely kecsesen kanyarog a lágy dombok között, ahol buja fák díszítik a partokat, sötét lombozatuk kontrasztba áll a víz lágy színeivel. A távolban egy finom hegyvonulat emelkedik, csúcsai kissé ködösek, ami egy nyugodt atmoszférát sugall. A monokróm tónusok használata gyönyörűen harmonizál a színes színfoltokkal, amelyek életet adnak a jelenet figuráknak—egy magányos horgász a parton, a zöldségek között rejtett apró házak homályos körvonalai, és egy finom, ködös ég, amely nyugalmat és állomást sugall—tökéletes háttér a meditációhoz.

Egyaránt ez a lenyűgöző scene két oldalán bátor kalligrafikus szöveg táncol a folyékony vonásokban, megtestesítve a gazdag kínai irodalom és költészet hagyományát. Minden karakter jelentéssel rezonál, építi a művet a gondolkodás és a művészet rétegeivel. Szinte hallhatjuk a bambusz susogását, ahogy a szél lágyan suttog a fák között, invitálva a nézőt, hogy saját utazása felett gondolkodjon. Ennek a műnek a megfigyelése egy időben felfüggesztett pillanatnak tűnik—előhívja a természet hangját, a víz fröccsenését és egy olyan béke érzését, amely azt a vágyat kelti, hogy megnyugvást találjunk a zsúfolt világ közepén. Ez a lenyűgöző integráció a tájképfestészet és kalligráfia között nemcsak a művész technikai ügyességét mutatja, hanem arra is minket bátorít, hogy meditáljunk az élet szépségén és mulandóságán.