A jelenet egy nyugodt folyópartot örökít meg, amelyet élénk vitorláscsónakok díszítenek. Ezek a hajók, hatalmas fehér vitorlákra ékeskedve, büszkén emelkednek a lágy kék és szürke háttér előtt. A víz tükrözi a hajókat és a környező épületeket, lebilincselő fény- és színjátszást adva hozzá. Néhány figura látható a hajókon, mozgásuk a pezsgő folyóparti közösség mindennapi életére utal; a beszélgetések suttogása és a víz lágy hullámzása visszhangozhat a levegőben — egy nyugodt aktivitás pillantása a természet nagysága közepette. A művész mesterien egyensúlyozza a reális ábrázolást és az impresszionista érintést; a vastag ecsetvonások textúrát és mélységet adnak, míg a színpaletta egyfajta nyugalmat evokál — a lágy tónusok táncolnak a melegségeket sejtekkel, borongós ég felett. Ennek a tájnak van egy kedves közelsége, nosztalgikus utalás a kereskedelem és kölcsönhatás egyszerűbb napjaira a vízi útvonalak mellett.

Az összes kompozíció simán irányítja a néző szemét az előtérből, ahol a hajók helyezkednek el, a távoli szigetek felé, amelyeket festői házak szegélyeznek. A felettük lévő lágy felhők egyfajta csendes érzést ölelnek magukba; ők adják a jelenés étereiéletrefalkáját. Ez a festmény a vízi útvonalakat, amelyben az emberek ipara és természet szépsége érintkezik, és nemcsak egy történelmi pillanatot, hanem egy globális érzést is avval a kapcsolattal, amely a környezetünkhöz kapcsolódhat. Ez egy olyan világra merít minket, ahol minden ecsetvonás egy történetet mesél el - egy életre kelt vászon, amely tele van történelemmel és érzelmekkel, végtelen értelmezést ajánlítva.