Ez a festmény egy békés vidéki tájat ábrázol, melynek központi eleme egy nagy szénaboglya, háttérben buja zöld fákkal és enyhén felhős éggel. A művész laza, kifejező ecsetvonásokat alkalmaz, amelyek élénk textúrát adnak a szénaboglyának, szinte életre keltve azt. A földszínekből — okker, zöld és halványkék — álló paletta a késő nyár vagy kora ősz melegét idézi, mintha éreznénk a lágy szellőt és a vidék nyugalmát.

Az egyszerű, mégis hatásos kompozícióban a szénaboglya a központi figura, amely tapintható jelenlétet biztosít, miközben a környező mező és fák harmonikus egyensúlyt teremtenek színekben és formákban. A fény lágyan szóródik, finom árnyékokat vetve, amelyek mélységet adnak anélkül, hogy éles kontrasztot hoznának létre, tükrözve az impresszionisták természetes fény és légkör iránti érdeklődését. A mű nemcsak a vidéki élet szépségét ünnepli, hanem egy békés, elmélkedő pillanatot is megragad.