Ez a megindító jelenet egy magányos kertészt ábrázol, aki egy szénakazal mellett áll, borongós ég alatt, Éragny buja vidéki tájain. A festmény gazdag, texturált ecsetvonásokkal kelti életre a természeti környezetet — a durva szénakazal, a lombos fák és a sűrű növényzet tapintható közelséggel jelennek meg. A tompa, földszínekből álló paletta — zöldek, barnák és lágy szürkék — visszatükrözi a felhős nap lágy fényét, nyugodt, elmélyült hangulatot kölcsönözve a kompozíciónak. A figura testtartása és öltözete — széles karimájú szalmakalap és munkakötény — mélyen gyökerezik ebben a vidéki világban, hangsúlyozva az ember és a természet intim kapcsolatát. Szinte hallani lehet a levelek susogását, érezni a friss föld illatát, és a felhős égbolt lágy súlyát az érzékeken.

A kompozíció kiegyensúlyozza a fák és a figura függőleges vonalait a mező és a horizont lágy vízszintes vonalaival, természetes áramlásban vezeti a néző tekintetét. Az impresszionista technika laza, kifejező ecsetvonásokkal finom fény-árnyék játékot alkot, amely mintha a képzeletbeli szellővel mozogna. Az 1899-ben készült mű az alkotó mély elkötelezettségét tükrözi a vidéki élet és a természet csendes ritmusai iránt, kiemelve azt a művészi odaadást, amellyel a múló pillanatokat őszintén és mélyrehatóan ragadja meg. Az érzelmi hatás egyszerűségében rejlik — egy alázatos pillanat, amely költői elmélkedéssé emelkedik a munkáról, a tájról és a borongós nap finom szépségéről.