A mű egy nyugodt tájat mutat be, megragadva egy csendes pillanatot, ahol a lágy ecsetvonások békességet sugallnak. A művész hagyományos tintatechnikákat alkalmaz, finom szürke és finom fekete árnyalatokat ötvözve távoli hegyek ábrázolásához, amelyek lelassultan emelkednek a fakó horizont ellen; elmosódott felhőkkel díszítve, amelyek olyanok, mint az elveszett gondolatok. Az előtérben egy elegáns fűzfa finoman a víz fölé hajlik, ágainak mintája úgy tűnik, hogy titkokat suttog az alatta lévő lágy hullámoknak. Kis madarak szálldosnak az égen, törékeny formájuk a táj részévé válik, életet és mozgást adva a csendhez.

E műben mély érzelmi visszhang rejlik; nyugodt belső reflexiót ébreszt, arra hívva a nézőket, hogy álljanak meg, lélegezzenek és kapcsolódjanak a természettel. A kompozíció egyensúlyt teremt a fák bonyolult részletei és az ég, valamint a víz kiterjedt nyitottsága között, harmonikus párbeszédet alakítva az elemek között. Történelmileg ez a mű a kínai tintafestészet hagyományát tükrözi, bemutatva a művész képességét nemcsak a vizuális aspektus, hanem a táj érzelmi szellemének megragadására, emlékeztetve a klasszikus kínai költészet költői lényegére.