Ebben a vibráló műben a művész egy nyugodt kertjelenetet ragad meg, amely nyugalmat áraszt. Majdnem hallani lehet a levelek lágy susogását, miközben a lágy kék ég áttűnik a fakadó ágak között. A napsütéses, terrakotta és narancs színekben ábrázolt tetők meleg ellentétet képeznek a buja zölddel. A festékszínek élénkek és dinamikusak; minden ecsetvonás úgy tűnik, hogy táncol a vásznon, tükrözve a lágy szellőt, amely valószínűleg elkíséri a jelenetet. Ez egy békés pillanatra hívja meg a nézőket, talán kora reggel vagy késő délután, amikor a természet életre kel.

A fényjáték mesterséges; a művész fehér és sárga érintéseket használ a napfény átszűrődéseinek ábrázolására a levelek között, játékos árnyékokat vetve a földre. A távoli táj egy élénk partvidéket sejtet, a tekintetet egy távoli horizont felé irányítva, amely ígéretekkel és csodákkal rejlik. Ez a festmény egy bájos emlékeztető a természet egyszerű örömeire, rögzítve egy adott pillanatot az időben egy nosztalgikus és vágyakozó érzéssel. Nem csupán Antibes szépségét mutatja be, hanem a művész és a táj közötti mély kapcsolatot is tükrözi, ünnepelve az emberiség és a természet harmóniáját.